istorie1Antikvitás

A Bihar vidéken, az ember megjelenése körülbelül a középső paleolit korszak végére tehető (körülbelül i. e. 50 000 – 35 000). A volt Knapp téglagyár területén (a jelenlegi kelet-nagyváradi vasútállomás közelében) 1909-ben talált 17 darabból álló különféle állatfajok csontjainak gyűjteménye megerősítette a kutatókat abban, hogy ezek a felső paleolit korszakból származó háztáji maradványok, ami alátámasztotta a Homo sapiens akkori jelenlétét a mai Nagyvárad városának területén.

Annak ellenére, hogy az epipaleolit és a mezolitikum (körülbelül i. e. 10 000 – 5 500) korszakokból még nincsenek felfedezések a város területén, feltételezhető, hogy a paleolit és a neolit korszak között nem volt kimaradás.

A neolit, vagy a csiszoltkő korszak (i.e. 6 400/5 500 – 2 500/2 200), amit az állandó emberlakta települések megjelenésével jellemezhetünk, több kultúra által is képviselve van a nagyváradi történelemben (néhány közülük országos szinten kihalt már). Ezek voltak például a Körös kultúra (felső neolit), a Csomaköz és a Tisza (észak-nyugaton, középső neolit), Tisza III (Tiszapolgár), Marosgezse, Cotofeni, Báden (felső neolit). Nagyvárad területén több ponton is kerestek neolit lelőhelyeket: a Szálka teraszon, a Guttmann pontokon, a Jégveremnél, a Rulikowszky városi temetőben, Szőllősön, és a Petőfi parkban.

Az ebből a korszakból származó kerámia darabok, melyeket régészeti ásatások alkalmával találtak, különféle formájú és méretű edényekből származnak: ívelt falú edények, kislábakon álló tálak, profilozott fenekű vagy rövid lábú edények, vékonyfalú kupák, stb.. Ami a lakóhelyeket illeti, eddig két kategóriáról beszélhetünk: a kunyhó típusúak (valójában egy majdnem ovális alakú lakó gödör, amelynek az agyag padlóján egy tűzrakóhelyet találhatunk) illetve a felszíni alapépítmények. A mezőgazdaság gyakorlását ebben az időszakban Nagyvárad-Szálkán több megtalált szarvas agyarból készült kapa, kézi darálók, elszenesedett búzaszemek (Trititicum monococcum L) vagy olyan állati csontok, mint a kecske (capra hircus) és az ökör (bos taurus) bizonyítják.

A neolit és bronzkorszak közötti átmeneti időszak: körülbelül hét évszázadot ölel fel, és három nagy kultúra által van képviselve Nagyváradon: Gezsa-Bodrogkeresztúr, Cotofeni és Báden. Ezen kultúrák fazekasságának képviselői főleg a „virágcserép” és „tejes edény” alakú kerámiák, a lapos fenekű tálak, a gömbölyű vagy ovális kancsók, a kúpos vagy amorf edények, különféle csészék, stb..
Bronzkorszak: (körülbelül i. e. 2 200 – 1 200/1150): több lelőhelyen is kutatták a Szálka fennsíkon, a Szőlődombon (Dealul Viilor) a T.B.C. szanatórium előtt, a jelenlegi városi stadion mellet, stb.. A Körös medencében leginkább jelenlevő az Ottomány kultúra és ehhez adódik még a Wietenberg, a Felsőszőcs, a Periam-Pecica kultúra is. A gazdag kerámia leletek mellett, a régészeti ásatások során sok csonteszköz (ültető eszközök, kapák, ekék, stb.) bronz alkatrészek és díszek látták meg a napvilágot.

cotofeni-patratVaskor: a primitív társadalom utolsó szakasza, amely két részre osztható: a korai vaskorra, vagy Hallstattra, illetve a késői vaskorra, vagy La Téne-re.  A kerámiák mellett jelentősek még a korszak első feléből származó még bronzból készült fegyverek (kardok, dárdák, tőrök), az arany kincstárgyak, (a XX. század elején már 3-at ismertek ezek közül), egyes települések romjai, stb.. Ezzel párhuzamosan megjelentek az első vas eszközök is (még a korai Hallstattban), a legrégebbiek Nagyvárad területéről több fegyverfej formájában kerültek elő. Idővel ezekhez különféle lószerszámok, fegyverek, földművelő eszközök, edények és díszek adódtak hozzá. A vaskor egybeesik az első geto-dákokról szóló írásos emlék megjelenésével is, amit a „történelem atyjának”, Hérodotosznak köszönhetünk és, ami az őskorból a történelemi korokba való átmenetet jelképezi.  Úgyszintén egybeesik a kelták behatolásával Közép-Európába, amely terjedés igen nagy következményekkel bírt a román történelemre nézve. A kelták jó földművelők hírében álltak, mivel vasekés szántást és hármas vetésforgós művelést folytattak. Nagyváradon, Iklód pusztán, a Szálka fennsíkon, a városi stadion területén, stb. is találtak kelta maradványokat.  A korszak vége felé hangsúlyozott növekedés volt megfigyelhető a pénzforgalomban is. A késői kelta érmék mellett a görög és makedón imitációjú dák érmék is forgalomba kerültek.

salca-patratÓkor: a nagyvárad területén található dák civilizáció a teljes dák civilizáció keretein belül saját egyedi tulajdonságaival vett részt ebben a korszakban.  Dák maradványokat tártak fel Nagyvárad-Szálk II-n, a Szőlődombon, Nagyvárad-Szerén, Ioșian, és Nagyszőllősön. A dákokkal való két háborút követő római hódítás nem foglalta magába Észak-nyugat Romániát, vagyis Nagyvárad környékét sem, bár némely történészek egy adott pillanatban megkérdőjelezték ezt a dolgot, mivel Nagyváradot az Ulpianum nevezetű feltételezett várossal vélték azonosítani.  A város területén vagy a környékén élő szabad dákok (vagyis az a dák népesség, amely a Római Birodalmon kívül maradt) továbbra is a régi településeinken maradtak, melyek a Sebes Körös teljes felső szakaszán található települések között nagyon kevés számban voltak jelen és melyek az i. u. II. században eltűntek. Viszonylag kevés régészeti lelet került elő a Nagyvárad területén élő szabad dákoktól, ami azzal is magyarázható, hogy igen kevés ilyen célú régészeti ásatás folyt ez eddig. A kevés meglévő lelet a közvetlen szomszédságban élő szarmata törzsek bizonyos befolyását tükrözik ugyanakkor a római hatást is.  Kronológiai szempontból az i. u. II-III. században, megállapítható volt a római birodalmi érmék élénk forgalma is.  Azok, amelyek Nagyváradon kerültek forgalomban főleg Traianus (i. u. 96-117), Hadrianus (i. u. 117-138) és Antonius Pius (i. u. 147-161) idején lettek kiadva. Egyébként, Dacia római megszállásának ideje alatt, a szabad dákok és a birodalmiak kapcsolata békés, és leggyakrabban gazdasági célzatú volt. A Római Birodalom visszavonulását és Dacia elhagyását (i. u. 271) követően a pénzforgalom csökkenni kezdett, de nem szűnt meg teljesen.

Az ókor és középkor közötti átmeneti időszak: a rómaiak Dacia elhagyásának pillanatától egészen i. u. X. század elejéig terjed, az első államalakulatok megjelenéséig. A jelenlegi kutatási stádium egy pezsgő, átmeneti időszakot mutat, amely egy sor a dák-román népességen alapuló történelmi folyamattal jellemezhető. A rómaiak visszavonulása nem befolyásolta a dákok által lakott római területek etnikai összetételét, így bizonyossággal lehet a helyiek továbbéléséről beszélni, amit Nagyvárad esetében a nagyvárad-szálkai leletek is alátámasztanak. Új elemként megjelennek a sorozatos bevándorlói hullámok, melyek mély nyomokat hagynak majd a helyiek életében. Kezdetben feljegyzésre került a hunok és az osztrogótok jelenléte, a Nagyvárad környéki leletek pedig, az utóbbiakhoz kapcsolódnak és kronológiai szempontból az i. u. IV-V. századra tehetők. A hun fennhatóságnak, mely Attila idején a Pannon-síkság nagy részére terjedt ki, 454-ben a gepidák vetettek véget, akik egész Crișaniát is uralmuk alá vonták. 568-ban őket az avarok győzték le.  Annak ellenére, hogy jelenleg nincs tudomásunk olyan nagyváradi leletről, amely az új jövevényekhez köthető, feltételezhető, hogy ezek kontrolálták a jelenlegi város környékét is.  Őket követték a szlávok, akiknek a Nagyvárad környéki biztos jelenléte körülbelül a VII. század végére tehető (680 utánra). A helyi lakosság szimbiózisát a szlávokkal egy sor település és avar temető megjelenése dokumentálja (egész Erdélyben), úgyszintén a gyors fazekas keréken készített kerámiák is, amelyek rajtuk keresztül terjedtek el.  A szlávok a Duna déli részére való költözése után, a bizánciak ottani hatalmának megszűnését követően, a dák-román népesség magába olvasztotta a folyó északi partján maradt szláv enklávékat.