Colecţia Muzeului episcopal reformat
A református püspöki múzeum gyűjteménye
  • Építészet -
  • Korszak -1784-1787
  • Építészek -Éder Jakab és Rimanóczy Kálmán
A bihari tájakon a XVI. század második felétől elterjedő reformáció nem csupán a lelki életet egészítette ki, hanem a kultúra fejlődésének is táptalajává vált.
A számunkra is érdekes területen a reformációs mozgalom terjedésének egyik lényeges hozadéka egy nyomda megjelenése volt, ami alátámasztja azt a mondást, amely szerint a reformáció „a nyomtatott könyv gyermeke” ( Luther és Kálvin tanainak terjedését nagyban elősegítette a nyomtatás feltalálása).

A Hoffalter Rafael által alapított nyomdából elsősorban vallásos jellegű kiadványok kerültek ki. Az elsőként kinyomtatott könyv a bibliai Jób könyvének fordítása és magyarázata volt Méliusz Juhász Pétertől. Ezt követte 1566-ban egy Szegedi Gergely által összeállított énekeskönyv, majd 1660-ig, a vár törökök általi elfoglalásáig még több mint 100 kötet.

A legfontosabb kiadvány természetszerűleg a Nagyváradi Biblia, amelynek nyomtatási munkálatai még 1657-ben kezdődtek el és 10.000 példányban jelent meg. Eredetileg csak az Újtestamentum nyomtatására korlátozódott a munka, ezzel az első résszel 1660 nyarára készült el a nyomda, amikor Várad török fennhatóság alá került; a történtek miatt a nyomdát Kolozsvárra költöztették, ahol 1661-ben a Szentírás teljes nyomtatását szerencsésen befejezték.
A református valláshoz tartozó tárgyi emlékek közül a legfontosabbak a szép számmal megtalálható templomok, amelyek közül többet külön megemlíthetünk építészeti értékének köszönhetően (például Albis, Ákos, Biharpüspöki, Csomaköz, Ip, Várasfenes, Feketegyarmat, Kraszna, Krasznarécse, Magyarkecel, Magyarremete – ennek belsejében egy XV. századi freskót találhatunk, amelyen Szent István, Szent László és Szent Imre láthatók -, Menyő, Micske, stb.), de ez a jegyzék szépen kiegészíthető különböző ingóságokkal, melyek közül külön megemlítendő a poharak, kupák, kelyhek, paténák (tányérok), korsók sokasága, melyek kiállítása komoly idegenforgalmi értéket képviselhet.

A mind a mai napig fennmaradt poharak, kelyhek közül megemlítendő a Nagyfaluban található aranyozott ezüst kehely, amely a XVII. században készült és állati alakok díszítik; az éradonyi lábas kehely, amely szintén aranyozott ezüstből készült egy német műhelyben, a XVI. század második felében; a Gencsen található halpikkelyes díszítésű kelyhek, amelyek közül a kisebbiket Pozsonyban készítette Sebastianus Liebhardt (1575-1577) vagy Eligius Sattler (1576-1592), míg a nagyobbik ennél kicsit később, 1758-ban készült; a berettyószéplaki templom tulajdonában lévő kehely, amelyen a pikkelyek a tizenkét apostolt mintázzák meg; a XVII. század első feléből származó Biharpüspökiben található aranyozott ezüst lábas kelyhek; a Micskei kelyhek, amelyeket a XVI. század vége és a XVII. század első fele között – valószínűleg német területen – készítettek és melyeknek fő díszítőeleme könnycsepp formájú, ami Jézus szenvedését hivatott mintázni; a szalacsi barokk elemekkel díszített kehely, melyet a XVII. század végén a szebeni ezüstműves műhelyben készítettek (minden valószínűség szerint a neves Sebastian Hann mester útmutatásai szerint). A kupák közül megemlíthetjük a biharpüspöki, kágyai és a csatári templomban található, buja díszítéssel ellátott, ananász formájú darabokat (ritkaságoknak számítanak Erdélyben, a csatári kelyhet ifj. Seres István készítette, aki Bethlen Gábor fejedelem fő ezüstművese volt), amelyek a XVII. század elejéről származnak; fontos még megemlítenünk a Krasznán található kókuszdiós kelyhet, amely egy augsburgi műhelyből származik és a XVII. század elején készült.