Complexul greco-catolic
Görög-katolikus Szeminárium
  • Építészet – Neoromán
  • Korszak – 1913-1928
  • Építészmérnök -
A Traian park 20. szám alatt található építmény, jelenleg a Rómával Egyesült Román Egyház, Egyetemi Teológiai Intézetének és a Görög-katolikus Bentlakásos Iskolának ad otthont. Az épületegyüttes, amit ma láthatunk, több építési szakasz eredménye. Az első szakasz 1846-ban, a jezsuita kolostor lebontásával kezdődött, amikor a Habsburg korona megszűntette a szerzetesi rendet, amelynek kolostora itt a Sebes Körös partjainak közelében volt található. Az akkori püspök, Erdeli Vasile a szeminárium megalapítója volt. Akkoriban az egy épületből álló építmény sokkal kisebb és egyszerűbb volt.
A második szakasz 1913-ban kezdődött, amikor megépült az udvarra néző épületszárny.

Az utolsó szakasz, amely 1925 és 1928 között tartott, a legnagyobb és legfontosabb volt. Ennek következtében az épületek kinézete radikálisan megváltozott. Ebben az „arculatváltoztatási” folyamatban „újjáépült” és alapjaiban megváltozott a teljes épületegyüttes. Ráépítést is végeztek, és a homlokzatot átalakították neoromán (neobrâncoven) stílusban. Úgy tűnik, hogy ezekre a munkálatokra Sallerbeck Anton építész vállalkozott. Vízióinak kézzel fogható anyaggá való átalakítása után elmondhatjuk, hogy az eredmény egy elegáns és egyedi építészeti-stilisztikai megvalósítás lett.

A központi homlokzat három jelentős részre osztható: a központi részre, ami a főbejárat fölé emelkedik, és két oldalsó pavilonra, ami két tengelyre osztott. A központi homlokzaton egyértelműen látszik a monumentalitásra törekvő hajlam és néhány régebbi építészeti megoldás aktualizálása. Megcsodálhatunk még különféle erkélyeket és tornácokat, háromoldalú ablak és ajtókereteket, lugasokat és körfolyosókat. A görbe és az egyenes vonalak, a bejáratok és kijáratok mind a tökéletesen harmonikus térhatás illúzióját keltik.