Biserica Sf. Treime
A Szentháromság ortodox templom
  • Építészet  - Barokk stílus
  • Korszak – 1693-1700
  • Építészmérnök -
A Szentháromság ortodox templom (a volt Szent Brigitta, Ruténok temploma, a Szentlélek temploma) a Parcul Traian téren áll, egyike a műemlékké nyilvánított templomoknak. A templom hányatott múltja – ugyanis az évek során több egyház, így a római katolikus, a rutén keresztény (azaz görög katolikus) és jelenleg az ortodox egyház papjainak és híveinek adott otthont – nem csak a védőszentek váltakozását határozta meg, de a belső tér kialakítására is rányomta bélyegét.
A templom építése a Habsburg hatalomátvétel utáni nehéz időkre esett. Pontosabban 1692-ben indult el az építkezés, amikor a város felszabadul a török foglaltság alól. Fontos megemlíteni, hogy ez az első olyan római katolikus templom, amelyet a vár falain kívül építettek.
Benkovics Ágoston római katolikus püspök indította meg az első egyházi épület építését az Olaszi negyedben. A Szent Brigitta templom (hiszen ekkor ő volt a templom védőszentje) 1703-ban tűzvész martalékává válik, majd 19 évvel később 1722-ben épül újjá.

A templom egyszerű hajós felépítésű, ötszögletű oltárral, homlokzata alacsony és egy kis fa tornyocskában végződik. Habár eredetileg barokk stílusban épült (amit a homlokzati boltívek is bizonyítanak), manapság inkább eklektikusnak nevezhetnénk, nincsenek kifejezetten szembeötlő stílusjegyek, építészeti megoldások. A belső festés „al fresco” stílusban készült a közelmúltban, 1982 és 1985 között.