Capela romano-catolica Sf. Ladislau
A Szent László Koldusápoló kápolnája
  • Építészet – Neogotikus
  • Korszak – 1900
  • Építészmérnök – Sztarill Ferencz

A Szent László Koldusápoló és Fiúgyermek menedékház kápolnája a Roman Ciorogariu utcában áll.

A kiemelkedően szép épületet Palotay László kanonok megrendelésére tervezte és készítette Sztárill Ferenc építész. Az 1900-as év augusztusában készült el. Még ugyanabban az évben, ugyanazon építész munkája által készült el a belső udvarban álló kápolna is. A gyönyörű kápolna francia neogótikus stílusban épült. Habár a terület nem volt túl nagy, a híres nagyváradi építésznek sikerült visszaadnia a gótikus stílus minden lényeges elemét: támpillérek, díszes és csúcsos ablak- és ajtókeretek, rozetták, üveg elválasztások, négyszirmú virágok, illetve az elmaradhatatlan nyúlánk, csúcsban végződő torony.

A kommunista diktatúra idején a kápolna zárva volt és az állagmegőrzéssel sem törődött senki. A katolikus vallás elnyomásban élt a romániai totalitárius-ateista hatalom idején; tevékenységüket korlátozták – úgy szociális mint vallási téren. 1989 után a kápolnát felújították, majd Tempfli József, akkori római katolikus püspök újraszentelte és így visszakerült a hitélet szolgálatába.