Cetatea Oradea
A nagyváradi vár
  • Építészet – Reneszánsz Barokk Stílusban
  • Korszak -
  • Építészmérnök -

Közel ezeréves történelmével a nagyváradi vár mindennel rendelkezik ahhoz, hogy elsőosztályú idegenforgalmi célponttá váljék, nem csupán a Körös-parti város számára, hanem Románia egész nyugati régiója, és tágabb értelemben a közép-kelet-európai régió számára is. Történelmi múltja, építészete, a fennállásához kapcsolódó mesék és legendák mind-mind olyan vonzerőt és eredetiséget kölcsönöznek neki, amelyet számos más műemlék irigyelhet.

A nagyváradi vár a bölcsője, fejlődési alapja annak, amit a történelem során Nagyváradként, Oradea Mareként vagy Grosswardeinként ismerünk, alapvető helyszíne mind a vidék településfejlődésének, mind történelmének.

A nagyváradi vár már a kezdetektől középpontja volt a váradi térség településeinek, azáltal, hogy falai között egyesítette a vidék politikai, katonai, közigazgatási, jogi és vallási funkcióit. A váradi püspökség alapítója, Szent László, a Táltoskirály, 1192-es szentté avatása nyomán fontos vallási központtá vált, volt olyan időszak, a 13. és a 14. században, amikor európai szintű zarándokhelyként tartották számon. A püspökök aktív részvétele a fejlődésében, valamint a kulturális élet pezsgése a 15. századra a közép-kelet-európai humanizmus és reneszánsz egyik legjelentősebb központjává tették a váradi várat. Hatalmas könyvtár működött itt, állományában egész Itália területéről hozott könyvekkel, egy Litarerum asylum, a kor nagy humanista tudósainak találkozóhelye, egy csillagvizsgáló (Georg Peuerbach és híres Tabulae Varadiensisei, amelyek alapján évszázadokig Nagyváradon haladt át a nulladik délkör a térképeken), valamint a római katolikus káptalani iskola, ahol a nagy humanista tudós, Oláh Miklós is tanult.

A nagyváradi vár jelentette 203 évig a kiindulópontot, a nulladik délkört azon térképeken, amelyek segítségével a nagy földrajzi felfedezések történtek. Ez a délkör a váradi váron haladt keresztül. Az osztrák fizikus, Georg von Peuerbach helyezte ide a nagy humanista, váradi püspök (1445 és 1465 között) Zrednai Vitéz János ösztönzése nyomán.

Történelme során a váradi vár a váradi római katolikus püspökség székhelyeként szolgált (1092 – 1557), valamint szigorúan katonai célú erődként is (1557 – 1857), miközben számos fennhatóság alá tartozott: magyar/erdélyi (1092 – 1660), török (1660 – 1692), Habsburg (1692 – 1918). Az évszázadok során a várat megostromolták: a tatárok (1241), a törökök (1474, 1598, 1658, 1660), az erdélyi felkelők (1290, 1514, 1664, 1703 – 1710), az erdélyi fejedelem seregei (1557, 1603), az osztrákok (1692), azonban bevenni csak harmadjára sikerült.

A váradi vár számos koronás fő végső nyughelyéül szolgált: I. László (akit 1130 és 1134 között hoztak Váradra), II. András (1235, később Egerbe vitték), II. István, IV. Kun László (1290), Beatrix királynő, Anjou Róbert Károly felesége (1319), Anjou Mária királynő, Luxemburgi Zsigmond felesége (1396), Luxemburgi Zsigmond császár és király (1437, az egyetlen német-római császár, akit Németországon kívül temettek el).

A nagyszerű váradi kapitányok fontos szerepet játszottak a történelem során, Báthory Istvánt 1575-ben Lengyelország királyává koronázták, Báthory Kristóf, Bocskai István és II. Rákóczi György pedig erdélyi fejedelem lett.

A védelmi funkció mellett a vár falai számos vásárnak lehettek szemtanúi, például a Szűz Mária ünnepe alkalmából rendezett vásárnak, ahol keleti és nyugati áruk egyaránt gazdát cseréltek és amelyen, ahogy egy híres török utazó, Evlija Cselebi mondja, 40 ezer ember is részt vett.

Építészeti szempontból a váradi vár három nagy fejlődési korszakon ment keresztül. Egy román, egy gótikus és végül egy reneszánsz-barokk korszakon, amely mai napig láthatóan rajta hagyta a nyomát. A váradi vár a 16. és 17. századi bővítések nyomán jellegzetes olasz bástyás várrá vált, füles bástyákkal az egyetlen ilyen típusú erődítmény Kelet-Európában.